Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

A program
TÁMOP-2.3.6. „A” komponens

A programhoz való csatlakozásra 2013. október 31-ig volt lehetőség.

 

A TÁMOP-2.3.6. konstrukció „A” komponensének keretében potenciális fiatal/pályakezdő vállalkozók kaphatják meg a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat, továbbá megszerezhetik az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerhetik a vállalkozási formák típusait, ezáltal képessé válhatnak előkészíteni önfoglalkoztatóvá vagy vállalkozóvá válásuk lépéseit.

 

A TÁMOP-2.3.6. konstrukció „A” komponense Magyarország hat konvergencia régiójában valósul meg.

 A megvalósítás lehetőségét három konzorciumi együttműködés nyerte el.

 A FIVOSZ által vezetett konzorcium az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, a Dél-Dunántúl és a Nyugat-Dunántúl régiókban, egy ún. vállalkozásfejlesztési program keretében segíti a vállalkozni vágyó fiatalokat.

      A térítésmentes vállalkozásfejlesztési program célja az, hogy felruházza a résztvevőket a vállalkozás magabiztos fejlődéshez szükséges vállalkozói kompetenciákkal. Ezekre képzés formájában, tapasztalt oktatók segítségével tehetnek szert a fiatalok. A program segítséget nyújt az üzleti tervek végső, piacképes kialakításához is. Az üzleti terv értékelése után sem hagyjuk magukra a fiatal vállalkozókat. A vállalkozás elindítását követő hat hónapban felmerülő kérdések, problémák megoldásában az adott területen kompetens mentorok és tapasztalt tanácsadók nyújtanak segítséget.

 

Belépés a program ’A’ komponensébe

 

A programhoz való csatlakozásra 2013. október 31-ig volt lehetőség. 

 

 A program elsősorban azokat a fiatalokat célozza meg, akik vállalkozásuk indításához ötlettel, reális elképzeléssel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek. Továbbá jövőbeni vállalkozásukat a támogatott konvergencia régiók egyikében képzelik el.

A TÁMOP-2.3.6 konstrukció célcsoportja a 18-35* év közötti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező, új mikro vállalkozást indítani tervező természetes személyek.

 

 

  *A TÁMOP-2.3.6.A konstrukcióba bevont fiatalokkal kötendő támogatási szerződés megkötésének napján az egyén a 18. életévét már betöltötte, de a 35. életévét még nem, illetve 0-6 éves kisgyermeket nevelő szülők esetében a 18. életévet már betöltötte, de a 40. életévet még nem. Az egyénnek nyilatkoznia kell a kedvezményezett részére arról, hogy más vállalkozásban nem rendelkezik többségi tulajdonnal.

 

 Az alábbiakban olvasható a jelentkezési  folyamat részletes leírása, amely az érdeklődők számára 2013. október 31-ig volt elérhető.

  1. Jelentkezés

 

A programba jelentkezés on-line, a www.vallalkozzitthon.hu honlapon történt.

A régióválasztás kétféleképpen történhetett:

A honlapra belépve megjelenik egy térkép, ahol egy kattintással kiválasztható a megfelelő régió, VAGY ugyanez megtehető a honlap jobb felső sarkában található, legördülő menü segítségével.

A régiós oldalak a következő linkeken keresztül közvetlenül is elérhetőek:

  1. Észak-Magyarország: http://www.vallalkozzitthon.hu/eszak-magyarorszag
  2. Észak-Alföld: http://www.vallalkozzitthon.hu/eszak-alfold
  3. Nyugat-Dunántúl: http://www.vallalkozzitthon.hu/nyugat-dunantul
  4. Dél-Dunántúl: http://www.vallalkozzitthon.hu/del-dunantul

 

A regisztráció és a jelentkezés a „nagy kép” alatti sávban, a jobb oldalt található nagy piros négyzetre kattintva volt megkezdhető.

 

Fontos!  A TÁMOP-2.3.6.A programba országosan csak egy régióban volt beadható a jelentkezés, és időközben régióváltásra sem volt lehetőség! A jelentkezést ezért abban a régióban volt célszerű beadni, ahol a programba kerülés után a jelentkező a képzést el kívánja végezni, és ahol azt követően üzleti tervét értékelésre kívánja benyújtani.

 

A jelentkezés három lépcsőből állt:

  1. Jelentkezési lap (személyes adatok; statisztikai adatszolgáltatás; képzés választott helyszínére, intenzitására vonatkozó kérdések és néhány további kérdés a jelentkező vállalkozási szándékának részleteiről)

Fontos!  „A képzésre vonatkozó szándék” blokkban lehetőség volt jelezni, hogy melyik képzési helyszínt és intenzitást preferálja a jelentkező. A képzési csoportok összeállítása folyamán igyekeztünk figyelembe venni a beérkezett igényeket, azonban ha egyes helyszínek és kurzusok tekintetében a jelentkezők létszáma meghaladta a maximális csoportlétszámot, előfordulhatott, hogy a régió egy másik megyeszékhelyén, vagy más intenzitású csoportban tudtunk csak helyet biztosítani a képzésre bejutott jelentkező számára.

  1. Nyilatkozatok (Nyilatkozni kellett, hogy a jelentkező megfelel a program célcsoportjára vonatkozó feltételeknek – ezt az I. pontban részleteztük. Továbbá nyilatkozni arról is, hogy megismerte a konstrukció „B” komponensének Pályázati felhívását és a Pályázati útmutatóját.)
  2. Kockázatelemzés (A kérdőív segítségével a programba történő jelentkezés átgondoltságára, illetve vállalkozói ötletére vonatkozóan tettünk fel kérdéseket.)

 

Az egyes részek kitöltése időigényes, ezért fontos volt, hogy mindenki elegendő időt szánjon rá. (A kitöltésre időkorlát nem volt, és az sem tartozott a feltételek közé, hogy egyszerre kerüljön rögzítésre a jelentkezés mindhárom része.)

A jelentkezési lapon közölt adatok valódisága a programba kerülés esetén bármikor ellenőrizhető, így fontos, hogy a jelentkező a program ideje alatt bármikor igazolni tudja ezeket eredeti dokumentumokkal!

 

Fontos! A jelentkezés csak akkor vált véglegessé, ha mind a három dokumentum kitöltésre került, és a jelentkező a „jelentkezés véglegesítése” mezőre kattintott!”

 

 

A jelentkezés véglegesítését követően, 24 órán belül visszaigazoló e-mailt küldtünk a regisztrációkor megadott e-mail címre, amelyben tájékoztattuk a jelentkezőket a jelentkezés véglegesítésének pontos időpontjáról.  A jelentkezések véglegesítésének időpontja alapján a program sorrendet állított fel az adott régióba jelentkezők között, amely a kiválasztás egyik fontos tényezője volt.

 

  1. Jelentkezés elbírálása és a programba kerülés kiválasztása

 

A sikeres jelentkezést követően a programba kerülés következő lépcsőfoka a vállalkozói kompetencia teszt kitöltése volt. A kompetencia teszt célja a képzésre jelentkezők szűrése alapvető (például logikai, szövegértési) és vállalkozói kompetenciáik alapján. A teszt kitöltése előzetes felkészülést nem igényelt, de javasoltuk, hogy mindenki lehetőleg kipihenten, nyugodt körülmények között lásson hozzá.

 

A kompetencia teszt elérésének pontos módjáról, a kitöltés pontos dátumáról és időpontjáról, valamint a teszt kitöltésére fordítható maximális időtartamról e-mailben értesítettük a jelentkezőket.
A kompetencia teszt megírására az esélyegyenlőség biztosítása érdekében több időpontot ajánlottunk fel. A tesztek tartalma különböző volt és csak egy időpontot lehet választani annak kitöltésére. A felajánlott időpontokon felül nem áll módunkban újabb tesztírási lehetőséget meghirdetni, így ajánlatosnak tartottuk az 1. időpontban készülni a tesztírásra, hogy egy előre nem várt esemény esetén a következő időpontban még legyen lehetőség kitölteni azt.

 

Fontos! A kompetencia teszt kitöltésének elmulasztásával a jelentkező automatikusan kizárta magát a program további kiválasztási folyamatából!

 

 

Jelentkezés elbírálása és a programba kerülés kiválasztásának módja a következőképpen alakult

 

 A kiválasztás során a következő szempontokat vettük figyelembe:

  • A kockázatértékelés eredménye
  • A jelentkezés honlapon történő véglegesítésének időpontja
  • A kompetencia teszt eredménye

 

A kompetencia teszt és a kockázatértékelés alapján megfelelt jelentkezők a jelentkezés véglegesítésének sorrendje szerint kerültek a programba.

 

  1. A képzések és a program lebonyolítása

 

A programba kerülést követően a résztvevők a következő képzésekben és szolgáltatásokban részesülnek:

 

Akkreditált vállalkozói képzés:

 

A vállalkozásfejlesztési program első állomása egy 100 órás vállalkozói képzés, melynek keretében különböző vállalkozói ismereteket, kompetenciákat szerezhetnek meg a résztvevők. A kurzusok a régiókhoz tartozó megyeszékhelyeken, kétféle intenzitással kerülnek megrendezésre.

Az intenzív képzések  1,5-2 hónapot vesznek igénybe és hétköznapokon, heti 3 alkalommal kerülnek megrendezésre, alkalmanként 5 órában.

hétvégi képzések  2,5-3 hónapon keresztül, szombaton és vasárnap kerülnek megrendezésre, szintén 5 órában alkalmanként.

 

A képzéseken a személyes jelenlét kötelező, a maximális hiányzás nem haladhatja meg (még igazolt esetben sem) az összes óraszám 10%-át. 10%-ot túllépő hiányzás esetén a képzésről tanúsítvány nem adható ki.

 

Üzleti terv tanácsadás:

 

A program keretében szervezett képzés ideje alatt üzleti terv tanácsadással segítjük hozzá a résztvevőket egy életképes és átgondolt üzleti terv kialakításához annak érdekében, hogy vállalkozásuk céljait, működését minél reálisabban megtervezhessék.

 

A tanácsadók már a képzés ideje alatt rendelkezésre állnak. 

 

Fontos!

 Az üzleti terv egyrészt a vállalkozás sikerességének záloga, másrészt a formailag és elbírálási szempontból országosan egységesített üzleti terv a „B” komponensbe való jelentkezés feltétele is! A speciális tanácsadás keretében szakértők térítésmentesen segítenek ennek kidolgozásában.

 

Az üzleti terv jóváhagyása:

 

Az üzleti tervek értékelése az ESZA Nonprofit Kft, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és Nemzeti Gazdasági Minisztérium által elfogadott, országosan egységes szempontrendszer és módszertan alapján történik. Az értékelést hozzáértő szakemberek fogják végezni.

 

Mentorálás:

 

Az üzleti tervek értékelését követően sem hagyjuk magára a fiatal vállalkozókat. A vállalkozás elindítását követő hat hónapban az esetlegesen felmerülő kérdések és problémák megoldásában az adott területen kompetens mentorok és tapasztalt tanácsadók nyújtanak majd segítséget a fiatal vállalkozóknak abban, hogy minél gördülékenyebben és sikeresebben vezessék új vállalkozásaikat.

 

 

Naptár