Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
Share/Bookmark
  • Sikersztorik
  • 2014-11-18 10:20:00

REDROCK-Mászópárducok

"A munka olyan, mint a párkapcsolat, az életünk nagy részét a munkánkkal töltjük, ha nem vagyunk belé szerelmesek, akkor minek vagyunk együtt? Akkor nincs értelme."

Mutasd be röviden a vállalkozásodat! Mikor döntöttél úgy, hogy vállalkozol, mi adta az ötletet?

2009-ben kezdtük el ezt a vállalkozást a testvéremmel. Egy falmászó termet üzemeltetünk Székesfehérváron.2007-ben találkoztam először a falmászással és beleszerettem. A terem ahova elkezdtem járni kétszer váltott tulajdonost két év alatt és 2009-ben úgy tűnt, hogy itt van a vége, végleg bezárják. Veszteséges és nem tudják finanszírozni. Őszintén szólva nem értettem, hogy miért. Annyi mindent lehetett volna csinálni gondoltam, így aztán úgy alakult, hogy én és a testvérem vettük át, hogy megmentsük. Azzal, hogy átvettük havi fix adósságot is vettünk a nyakunkba, amit majdhogy nem a nullából kellett kitermelnünk. Pénzünk nem volt, így abból építkeztünk, amink volt és ez a kreativitás, az ötletek, a lelkesedés és kellett a hit, ami előre vitt. Egy dologban hittem: Egy ekkora városban működnie kell egy ilyen teremnek, így az lett a cél, hogy minél több emberhez elvigyük az üzenetét. Rengeteg módszert kipróbáltunk erre és szépen lassan elindult valami, elkezdtek jönni az emberek. Ma egy új helyen vagyunk, ami sokkal jobban kielégíti a vendégeink igényeit, sikerült felépíteni egy mászó közösséget kb. 50 fő, akik heti többször rendszeresen jönnek edzésekre, idén már megméretettük a versenyzőinket is, akik Országos szinten is szépen megállták a helyüket. Sokat fejlődött a vállalkozásunk az elmúlt fél évtizedben, szerintem könyvet tudnék róla írni mennyi minden volt. Azt látom, hogy még nagy út áll előttünk tele lehetőségekkel. A mászás egy fiatal sport, most érjük el a kritikus tömeget, hogy egyáltalán tudják mi ez. Most már erősebbek is vagyunk mind tudásban, mind anyagilag, tehát most kezdődik csak a kaland!  

 

Miért lettél vállalkozó?

Hát az egyszerű ok, hogy vagy a saját álmom építem, vagy másokét. Nekem vannak saját álmaim, így ezekkel szeretnék foglalkozni. Más kérdés, hogy a munkámmal rengeteg ember álmát is építem, de ők az ügyfeleim, a tanítványaim és így már más a helyzet.

Sok mindennel próbálkoztam a falmászás előtt is. Egy dolgot tudtam, hogy nem érdekel mi az ára, de nem vagyok hajlandó olyan munkát csinálni, amit nem szeretek. Richard Branson az egyik nagy kedvencem, ő mondta, hogy a munka olyan, mint a párkapcsolat, az életünk nagy részét a munkánkkal töltjük, ha nem vagyunk belé szerelmesek, akkor minek vagyunk együtt? Akkor nincs értelme. Senkinek nem jó. Hát ez vezérel mindig, amikor valami új dolgon töröm a fejem. Tudom-e szeretni és látom-e az értéket benne. Ez az elsődleges, ha ez meg van, akkor megnézem, hogy üzletileg megéri-e. De soha sem a pénz vezérelt. Az nem hajt előre. Az alkotás az, ami előre visz, az, hogy másoknak jobbá tehetem az életét a munkám által, azzal, hogy pl. a tanítványaimat tanítom.

 

Milyen nehézségekbe ütköztél a kezdetekben?

Érdekes volt, mert azt vártam, hogy majd valaki jön és segít anyagilag. Ad legalább hitelt vagy bármit, hogy fejlődhessünk, sok energiámat elvitte, hogy nem a munkámra figyeltem, hanem arra, hogy majd ki fog segíteni, aztán beláttam, hogy így is sok segítséget kapunk főleg az ügyfeleinktől és sok baráttól, még ha nem is anyagit, de segítséget. Így utólag visszagondolva, egyszerűbb lett volna, ha nem a segítség keresésre pazarlom az időm egy részét, hanem azt is az ügyfél szerzésre használom. Maga a mászóterem nem volt egy vonzó hely sajnos külsőre, ezt nehéz volt ellensúlyozni. Telente fával fűtöttünk, mert fűtés sem volt az épület egy részében. Amikor erős szél volt nem tudtunk befűteni sem, mert visszafújta az egészet és többször állt a füst az előtérben, szóval érdekes élmény volt, és az ügyfeleknek is… sajnos. Ugye mikor elkezdtük az 2009-ben volt, a válság javában tartott, mindenkinek nehezebben ment. Amikor megkerestünk cégeket rendezvények, dolgozók sportoltatása miatt pl. akkor azt mondták, hogy sajnos már nincs ilyen költségvetésük válság van. De ez érződött a vendégeinken is, így egy út volt fanatikussá tenni őket a mászás iránt, ezzel nem is volt hiba, hisz a mászásban ez meg van, és akik rákattannak, azoknak minden pénzt megér. Persze csak télen, mert nyáron ugye ott a sziklafal. Ez is egy nehéz helyzet volt, mert akkor mi lesz nyáron? Erre is ki kellett találni valamit. Szóval sok nehézségünk volt, de szerintem azzal, hogy nem hagytuk, hogy elijesszen a céltól, mert erős volt a hitünk mindegyiken átverekedtük magunkat.

 

Mit tartasz kulcsfontosságúnak a vállalkozásod sikerében?

Egyértelműen a szemléletmódot, a hozzáállást, ez az egy, ami segített mindig. Persze ezt meg kellett tanulni. Ha a külső tényezőket nézem, akkor talán azt, hogy amikor elkezdtük mi voltunk az egyetlenek, és volt egy kis időnk megerősödni és márkát építeni, de nem volt ez akkora előny, vagy nem tudtuk teljesen jól kihasználni. A másik, hogy ez egy fiatal dolog itthon, most kezd trend lenni belőle. Ma már egyre jobban látszik, hogy milyen ütemben nő a népszerűsége. Ez fontos, hogy olyan bizniszben legyünk, ami még csak most formálódik, mert így mi magunk is hatással vagyunk rá.

 

 

Hol tart a vállalkozásod? Milyen a jövőképed?

Azt gondolom, jelenleg ott tartunk, hogy nincsenek anyagi gondjaink és el lehet kezdeni építkezni, tovább tervezni, kemény 5 év van mögöttünk a megmaradásért küzdésnek vége és új korszak jön el, ez a növekedés ideje lesz. Emellett vonz más terület is, és most lesz lehetőségem más irányokba is elindulni, tehát több minden van a fejemben.

Az fontos, hogy országos bajnokunk legyen, ez egy cél, és hogy a Magyar Válogatott keretben legyen versenyzőnk. Az is cél, hogy eljuttassuk ezt a sportot minden Általános Iskolába itt a városban és aztán meglátjuk, hogy tovább mi lesz. Emellett, hogy segítsünk ezzel a sporttal a fogyatékkal élőknek is, hisz látom, hogy mire képes az emberrel ez a mozgás és tudom, hogy nekik is nagy segítség lenne. Emellett szeretnék más dolgokba is kezdeni, ami nem ennyire helyhez kötött, de ezeken még most dolgozunk. Egyet tudok, innét már egyszerűbb lesz és más kihívások várnak ránk, amiket alig várok már.

 

Mi az az egy, amit javasolnál a fiatal vállalkozóknak?

Mindenképpen azt, hogy olyat válasszanak, amiben hisznek! Amit szívesen csinálnak, a többi meg fog teremtődni, ha elindulnak ezen az úton. Merjenek az álmaiknak élni és ne arra figyeljenek, mit mondanak mások, mert nem egy nyelvet beszélünk, mások arról beszélnek, ami már kész van, mi vállalkozók arról beszélünk, hogy mi lehetne még. Mások ezt nem tudják elhinni, hisz ez csak a mi fejünkben van egyelőre. Ez nem az ő hibájuk, ez a mi feladatunk.

 

 

http://www.redrockmaszoterem.hu/